Alaptételként fogalmazzuk meg, hogy a világ egyik legrégebbi intézménye a könyvtár. Az egyéni és közösségi emlékezet mulandó, csak az a tudás marad fenn, amely írásos formát ölt – a tudományos gondolkodás egyik alaptétele ez. E feladat intézményesült közege a könyvtár, amely a megőrzendő írott emlékek helye már évezredek óta. Az oktatás kezdetektől igényelte az írást és a könyvet, s napjainkban a jó könyvtár e mellett segíti az információkhoz való hiteles és naprakész hozzájutást, szabad hozzáférést.
Bényei Miklós munkássága megkerülhetetlen a könyvtártudománnyal, az oktatás- és könyvtártörténettel, a helyismereti kutatással foglalkozók számára. Köteléket jelent és segítséget ad számunkra értékeink és örökségünk őrzésében, továbbadásában – segítenek a szakmai irányvonalak meghatározásában. Történelmi, kulturális és szakmai örökségünk a saját sorsunkat formázó, hatalmas erő – amelyet kötelességünk megőrizni s átadni az utánunk következő generációknak. Mindez akkor lehetséges, ha olyan Tanítók, „lámpások” segítik ezt a folyamatot, mint Bényei Miklós, aki nem csak szerzőként, hanem a könyvtárosképzés neves felsőoktatási intézményeiben szerepet vállalva vett részt az új nemzedék felkészítésében.

(Tőzsér Istvánné Géczi Andrea)